KezdőlapCímlapElképesztő: hétgólós meccsen verte a Manchester City a Real Madridot

Elképesztő: hétgólós meccsen verte a Manchester City a Real Madridot

Fantasztikus meccset játszott kedd este a Manchester City és a Real Madrid a labdarúgó Bajnokok Ligája első elődöntőjében. Az angol csapat háromszor is két góllal vezetett, de a madridiak mindig visszatudtak kapaszkodni. A vége egy igazi futballrangadó, hétgólos meccs, 4-3-as Manchester City győzelem lett.

Látványosan indult a találkozó, a Manchester City már a 11. percben 2-0-ra vezetett, de a francia válogatott Karim Benzema kétszer is eredményes tudott lenni, hiába vezetett az angol csapat 2-0-ra, 3-1-re, majd 4-2-re is, a vége 4-3 lett. Benzema ebben a szezonban a 41. tétmeccsén már a 41. gólját szerezte, igazán lenyűgöző produkció.

„Mindkét csapat szemszögéből fantasztikus mérkőzés volt. Rengeteg jó dolgot csináltunk, sajnálatos, hogy gólokat kaptunk, és nem szereztünk többet. Csodás meccset játszottunk egy kiváló együttes ellen. Nagyon jól és erősen támadtunk le, büszkék vagyunk. Úgy megyünk Madridba, hogy megpróbálunk győzni. Ha azt nézem, hogy mit csináltunk a labdával és a labda nélkül, kijelenthetem, hogy nem is kérhetek ennél többet. Mindkét gárda támadni akar, játszani a futballt, fantasztikus látvány volt. Gratulálok Carlo Ancelottinak és a csapatának, mert nagyon jók” – értékelte a meccset a City szakvezetője, Pep Guardiola.

Carlo Ancelotti, a Real Madrid szakvezetője azt emelte ki, hogy a találkozó szurkolóként kiváló összecsapás volt, ám a Real Madrid vezetőedzőjeként figyelembe kell venni, hogy két gólt kaptak nagyon korán. Mindazonáltal három góllal térnek vissza a Bernabéuba.

„Ezek a játékosok nem veszítik el a fejüket, amikor a dolgok komplikáltabbá válnak. Az első húsz perc borzasztóan kemény volt, de utána szépen lassan visszajöttünk a meccsbe, és a megőriztük az esélyünket a továbbjutásra. Önbizalomtól duzzadunk és izgatottak vagyunk a Bernabéu miatt, amelynek megvan a sajátos varázsa. A Manchester City nagyszerűen futballozik, de felvettük a versenyt. A jó dolog, hogy három gólt szereztünk, a rossz, hogy négyet kaptunk.”

A meccs a 82. percben dőlt el, amikor Benzema stílusosan bepanenkázta az Aymeric Laporta kezezéséért megítélt büntetőt. A francia ezen az estén játszotta a 600. tétmeccsét a Real Madridban. Ő lett a spanyol klub első játékosa Cristiano Ronaldo óta, aki eljutott legalább negyven gólig egy szezonban.