KezdőlapCímlapDjokovics szerint az ügynöke hibázott: rosszul töltötte ki a vízumkérelmet

Djokovics szerint az ügynöke hibázott: rosszul töltötte ki a vízumkérelmet

Novak Djokovics elismerte: az ügynöke hibázott, amikor a beutazási vízumot töltötté ki. Ebben az egyik rubrikában rossz helyre került az iksz, ez okozott galibát, amely végül ahhoz vezetett, hogy visszavonták tőle a vízumot.

A szerb teniszező gőzerővel készül a hétfőn kezdődő Australian Openre, s kedden már az ausztrál Tristan Schoolkate ellen edzett is. Közben a közösségi oldalán adott ki egy közleményt, amelyben elismeri, hibát követtek el a beutazási vízum kitöltésekor.

A teniszező stábja újabb dokumentumokat nyújtott be a helyzet tisztázására. Ugyanakkor elismerték, hogy hibát követtek el akkor, amikor a játékos már pozitív PCR-teszttel rendelkezett, ám egy francia újságírónak adott interjút. Hibázott akkor is, amikor azt nyilatkozta, hogy az utazása előtt 14 napon nem járt sehol, holott Szerbiában és Monte-Carlóban is megjelent egy eseményen.

Djokovics azt is elmondta, hogy olyan gyorsteszteket végzett el, amelyek negatívak voltak, miközben már vírushordozó volt. Ez hiba volt a részéről, mint ahogy az ügynöke részéről a rubrika rossz kipipálása is.

„Ez emberi hiba volt, természetesen nem szándékos” – írta. „A csapat további információkat adott az ausztrál kormánynak az ügy tisztázása érdekében.”

Ugyanakkor a német Spiegel című lap azt állítja, erős a gyanú, hogy manipulálták Novak Djokovics koronavírus-fertőzöttségét igazoló tesztjét. Ebben a közleményben a teniszsztár nem tért ki ezekre a vádakra.

Ezzel együtt sincs még biztosítva a helye az év első Grand Slam-versenyére. Az ausztrál bevándorlásügyi miniszter, Alex Hawke vezette tanács még vizsgálja a dokumentumokat, és bármikor visszavonhatják Djokovics vízumát.

Indirekt/Blikk