KezdőlapCímlapA rakétatámadás miatt bojkottálni akarták a Forma-1-es pilóták a szaúdi versenyt

A rakétatámadás miatt bojkottálni akarták a Forma-1-es pilóták a szaúdi versenyt

Noha a Formula–1 vezetősége, valamint a Szaúdi Nagydíj szervezői már péntek este hivatalosan bejelentették, hogy a dzsiddai rakétatámadás után változatlanul folytatódik a hétvége programja, a versenyzők között a jelek szerint már nem volt ilyen nagy az egyetértés – több mint négy órán keresztül vitáztak és a bojkot

A pályától mintegy húsz kilométerre található szaúd-arábiai állami olajtársaság, az Aramco létesítményét még az első szabadedzés ideje alatt érte rakétatámadás.

A Formula–1 vezetősége nem sokkal a második gyakorlás eredetileg tervezett kezdete előtt rendkívüli megbeszélést tartott, melynek keretein belül a Formula–1 elnöke, Stefano Domenicali, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben Szulajem a csapatfőnököket és a versenyzőket tájékoztatta a fejleményekről.

A villanyfényes tréning végül tizenöt perces halasztás után vette kezdetét, amit követően a csapatfőnökök újabb megbeszélésre voltak hivatalosak. Míg ők a vezetőséggel, a helyi hatóságokkal és a szervezőkkel folytatott tárgyalások után egyhangúlag a hétvége programjának folytatása mellett döntöttek, a versenyzőknél már nem volt ilyen nagy az összhang.

A hírek szerint a pilótáknak aggályaik voltak a biztonságot illetően, amit jól jelzett, a közös megbeszélés után a csapatfőnökökkel és a sportág vezetőivel szemben nem távoztak, és több mint négy órán keresztül tanácskoztak. Egyes források szerint a beszélgetést eleinte Lewis Hamilton vezette a versenyzők és a vezetők között, és a diskurzusba később becsatlakozott Sebastian Vettel is, aki biztosan nem a folytatás mellett érvelt.

Ekkor komolyan fennállt a bojkott lehetősége is, és a helyzet súlyosságát jól mutatta, hogy a hosszú bezárkózásuk során a helyszíni források szerint korábban már távozó sportigazgató, Ross Brawn, az F1 elnöke, Domenicali, valamint több csapatvezető is csatlakozott hozzájuk hosszabb-rövidebb időre.

A versenyzők vitája végül helyi idő szerint hajnali 3 környékén ért véget, amit követően a Formula–1-es pilóták érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnöke, George Russell felvonult a versenyirányításhoz, és közölte a döntésüket, majd visszatért az újra előbújó társakhoz.

Noha az F1 egyelőre nem tett közzé semmilyen hivatalos közleményt a pilóták hosszas megbeszélése után, és a mezőnyből senki sem nyilatkozott a történésekről (egyes források szerint a vezetőség meg is tiltotta nekik, hogy a rakétatámadással kapcsolatban megszólaljanak), úgy tűnik, folytatódik a program Dzsiddában.

Ezt támasztja alá Sergio Pérez Twitter-bejegyzése is, mely szerint készen áll az időmérőre – róla egyébként a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko korábban úgy nyilatkozott, hogy Max Verstappennel ellentétben aggódik a kialakult helyzet miatt…

Az eredeti tervek szerint 15 órakor a harmadik szabadedzéssel folytatódik a Szaúdi Nagydíj.

Indirekt/nemzetisport.hu