KezdőlapKülföldVérmókus tartja rettegésben a várost

Vérmókus tartja rettegésben a várost

Már két ember kórházba került a megvadult állat támadásai miatt, a környéken élők félnek utcára menni.

A mókusokról nem éppen az az első gondolata az embereknek, hogy félni kellene tőlük, és nem megyünk át az utca túloldalára, ha egy fán meglátunk egy példányt, attól félve, hogy ránkront. Pedig pontosan ez történik most a texasi Houston egyik negyedében, ahol a lakók már félnek kimenni nappal az utcára, egy mókus miatt – jelentette a CBSDFW televízió.

— Nem nagyon megyünk ki nappal a házból, mert ő is akkor van odakint – mondta el a televízió híradójának Sharlene French-Amezquita. A nő lánya pedig hozzátette, ő bizony nem megy a fák közelébe, mert fél a mókustól.

A vérszomjas fenevad a helyiek elmondása szerint eleinte nagyon barátságos volt, de az elmúlt hetekben valami megváltozott. Az állat agresszívvá vált, és két embert is megtámadott, olyan sérüléseket okozva, hogy kórházi kezelésre szorultak.

French-Amezquita elmondta, hogy amikor kiment házából, a mókus ráugrott, és megharapta a kezét. Majd miután a földre hajított, és megpróbált előle bemenekülni a házba, a mókus a lábát harapta meg.

A lakók jelezték a problémát a hatóságnak, de az közölte, csak akkor tud bármit is kezdeni az állattal, ha azt valaki csapdába ejti, és elfogja – írta a CBSDFW.