2022.05.17
Paszkál
Kezdőlap Címlap Változnak a beutazási szabályok Angliába

Változnak a beutazási szabályok Angliába

Hamarosan megszűnik a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson egyelőre nem fedte fel, hogy a beutazóknak mikortól nem kell alávetniük magukat koronavírus-szűrésnek. Az időpontot Grant Shapps közlekedési miniszter jelenti majd be a londoni parlamentben. A brit kormányfő vidéki látogatásán, újságíróknak nyilatkozva elmondta: a beutazás utáni tesztelési kötelezettség a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utazók esetében szűnik meg.

Johnson egyértelművé tette hétfői nyilatkozatában, hogy a teljes körű oltottság ebben az esetben két beadott oltási adagot jelent. Brit politikusok korábban már tettek utalásokat arra a lehetőségre, hogy a jövőben azok számítanának teljesen beoltottnak, akik három vakcinadózist kaptak, de hivatalosan ez még nem merült fel.

Johnson szerint a brit kormány meg akarja mutatni, hogy Anglia nyitott az utazók előtt, és ennek érdekében úgy módosítja a szabályozást, hogy a külföldről érkezőknek hamarosan nem lesz kötelező a beutazás utáni koronavírus-teszt.

Hozzátette: az eddigi meghozott kemény döntéseknek köszönhetően jelenleg Nagy-Britannia a legnyitottabb gazdaság és a legnyitottabb társadalom egész Európában. A brit kormányfő szerint továbbra is indokolt az óvatosság, de a járványügyi mutatók most már jól láthatóan javulnak. A brit egészségügyi minisztérium járványügyi adatai azt mutatják, hogy valóban visszavonulóban van a koronavírus-járvány az Egyesült Királyságban.

A szaktárca legfrissebb kimutatása szerint a vasárnap este zárult 24 órában 74 799, az utóbbi egy hétben 641 687 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak országszerte. A heti fertőződési szám több mint 116 ezerrel, 15,4 százalékkal alacsonyabb az egy héttel korábban újonnan kimutatott koronavírus-fertőződésekénél.

A naponta kiszűrt új fertőződések száma az év első hetében – mindenekelőtt a rendkívül fertőző omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt – még rekordot döntött: január 4-én 218 724 ember szűrési leletében mutatták ki a koronavírus jelenlétét, vagyis a vasárnap este zárult 24 órában ennek alig több mint a harmada volt az újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma.

A jelenlegi szabályozás alapján a külföldről Angliába utazóknak az érkezés utáni második nap végéig koronavírus-gyorstesztet (lateral flow test) kell elvégeztetniük.

Ez is már jelentősen enyhített előírás a korábbi szabályokhoz képest, hiszen január első hetéig a beutazóknak indulás előtt is koronavírus-tesztet kellett végeztetniük, az érkezés után pedig PCR-szűrésnek kellett alávetniük magukat, és ennek eredményét elkülönítésben kellett megvárniuk.