KezdőlapCímlapÚjabb halálos vírus ütötte fel a fejét a gyerekek között

Újabb halálos vírus ütötte fel a fejét a gyerekek között

Egyre több két és három év közötti brit kisgyermek kerül kórházba súlyos megbetegedéssel. A legnagyobb probléma, hogy kevés természetes immunitásuk van még a fertőzés ellen, így jóval nagyobb lehet a baj.

A szülőket már felkészítette a Közegészségügyi Hivatal, hogy az elmúlt héten megugrott a halálos vírussal megfertőzött gyermekek száma, így az ő csemetéjük is veszélyben lehet.

Az orvosok megerősítették, hogy a légúti óriássejtes vírus (RSV) már több ezer öt év alatti gyermek haláláért felelős.

A brit Közegészségügyi Hivatal szerint nemcsak az esetek száma nőtt meg ugrásszerűen, hanem azok száma is, akik kórházi kezelésre szorulnak.

Az RSV általában megfázáshoz hasonló tüneteket produkál. Csecsemőknél hörgőgyulladást, felnőtteknél gyakori megfázást, időseknél és immunhiányosoknál pedig súlyosabb légúti betegségeket, például tüdőgyulladást okoz.

Nemrég azonban 8,3 százalékkal nőtt a fertőzések száma, mivel a szakértők szerint egyes kisgyermekeknél még nem alakult ki a megfelelő immunitás az olyan baktériumokkal szemben, mint az RSV és az influenza.

  • Sürgetjük a szülőket, hogy minél hamarabb oltassák be gyermekeiket. Ez nemcsak őket védi, hanem az influenza terjedését is csökkenti. A két év alatti gyermekek esetében pedig az RSV súlyos lehet, különösen a csecsemők és a koraszülöttek esetében, így nagy a kockázat veszélye – árulta el a helyi orvos, dr. Conall Watson.

Megállapították, hogy szinte az összes haláleset az alacsony és közepes fejlettségű országokban következett be a nagy népsűrűség, a rossz életkörülmények és az egészségügyi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés miatt – írja a Mirror.