2022.08.08
László
Kezdőlap Címlap Tűzoltók mentették ki a folyékony Marsba zuhant munkásokat a csokigyárban

Tűzoltók mentették ki a folyékony Marsba zuhant munkásokat a csokigyárban

Mintha a Charlie és a csokigyárban történt volna: két embert kellett megmenteni azután, hogy egy tartálynyi kád csokoládéba szorultak.

Csütörtökön a Pennsylvania állambeli Lancaster megye Elizabethtown kerületében található Mars Wrigley gyár két dolgozóját mentették meg a helyi tűzoltók, miután beleestek egy csokoládétartályba.

Az üggyel kapcsolatban sem a Mars Wrigley sem a tűzoltóság nem nyilatkozott. Azonban Lancaster megye 911-es szóvivője megerősítette, hogy csütörtökön 10 óra 51 perc körül érkezett hívás az ügy miatt abból a gyárból, ahol az M&M’s édességet készítik.

Mindkét dolgozót a tűzoltóság mentette ki, lyukat kellett fúrniuk a tartályba, hogy kifolyjon a benne található csokoládé.

A szóvivő szerint a lancasteri rendőri hivatalt nem értesítették az eset kapcsán szerzett sérülésekről. Ennek ellenére megerősítették, hogy a dolgozók kórházba szállítása valószínűleg elővigyázatossági intézkedés volt – írja Today.

A Mars, Incorporated amerikai, családi tulajdonú, multinacionális édesség- és állateledel-gyártó cég. A cégnek 22 gyártóüzeme van az Egyesült Államokban, köztük Elizabethtownban, ahol a baleset történt. A cég leginkább az olyan édességekről ismert, mint az M&M’s, a Snickers és a Twix.