KezdőlapCímlapSúlyos földrengés volt Krétán: halálos áldozata is van

Súlyos földrengés volt Krétán: halálos áldozata is van

6,5-ös erősségű földrengés rázta meg Krétát hétfő délelőtt. A görög köztelevízióban egy halálos áldozatról számoltak be eddig.

A földmozgás középpontját Irákliótól 20 kilométeres távolságra teszik. A földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a földrengés epicentruma két kilométeres mélységben volt.

Az Independent cikke szerint sok épület megrongálódott, főleg az epicentrumhoz közeli falvakban. Iráklion polgármestere, Vaszilisz Lambrinosz a Skai görög magántelevíziónak azt mondta, az iskolákból hazaküldték a gyerekeket, az iskolaépületek biztonságosságát pedig ellenőrzik majd.

Az ERT értesülése szerint az áldozat egy templomban dolgozott, amely a földrengés nyomán beomlott, maga alá temetve a férfit.

A 6,5-ös erősségű földmozgás középpontját Irákliótól 20 kilométeres távolságra teszik – írja az MTI. A földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a földrengés epicentruma két kilométeres mélységben volt.

Bár Görögországban gyakoriak a földrengések, ritkán okoznak súlyos károkat. Idén azonban már több földmozgást is jelentettek a térségből.

Indirekt/Blikk