KezdőlapCímlapNem semmi: videókonferencián rúgott ki 900 embert a főnök

Nem semmi: videókonferencián rúgott ki 900 embert a főnök

Kiakadtak az amerikaiak a Bitter.com vezérigazgatójára, aki az ünnepek előtti szinte utolsó órában közel ezer alkalmazottját az utcára tette. Mindezt ráadásul a Zoomon keresztül.

Az egyik amerikai jelzáloghitel-társaság vezérigazgatója borzalmas időzítést választott, hogy 900 alkalmazottat azonnal elbocsásson a cégétől: Zoomon keresztül, az ünnepek előtt vált meg a dolgozóitól.

„Ha részt vesz ebben a hívásban, annak a szerencsétlen csoportnak a tagja, akiket elbocsátok” – mondta Vishal Garg, a Better.com jelzáloghitel-társaság vezérigazgatója a hívás során. „Bárcsak más hírek lennének. Bárcsak virágoznánk” – mondta kimérten a férfi, miközben az előtte lévő lévő jegyzetekre pillantott.

Garg elmondta, a Better.com alkalmazottainak 15%-ának tömeges elbocsátása mögött a személyzet teljesítménye és termelékenysége, valamint a piaci változások állnak.

A beszélgetést valamelyik dolgozó rögzítette, és megosztotta a közösségi médián. A felvételen a dolgozók ugyan nem látszanak, de van, aki Garg monológja közben sokkos állapotban azt mondja, „ó, Istenem, ó, Istenem”. A videó hatalmas felháborodást keltett, szinte az egész internetet felrobbantotta.

A botrány kirobbanása után a Better.com pénzügyi igazgatója, Kevin Ryan a BBC-nek főnöke rideg döntését így kommentálta: „Az elbocsátások borzasztók, különösen az évnek ebben a szakaszában”.

Hogy pontosan Garg mire gondolt, amikor a személyzet teljesítményéről beszélt, csak később derült ki. Az elbocsátás után a Fortune magazin kiderítette, hogy Garg egy korábban írt névtelen blogbejegyzés szerzője volt, amelyben azzal vádolta cége alkalmazottait, hogy „loptak” kollégáiktól és ügyfeleiktől, mivel nem voltak elég „produktívak és csak napi két órát dolgoztak, miközben 8 vagy annál is többre lett volna szükség”.

Indirekt/Blikk