KezdőlapCímlapMegcsinálták: a cseheknél már egy számjegyű az infláció

Megcsinálták: a cseheknél már egy számjegyű az infláció

Júniusban 9,7 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Csütörtökön Prágában. Vagyis ők már sikeresen elérték az inflációt, amit a magyar kormány itthon év végére szeretne elérni. igaz, a csehek nem is 20 százalék feletti inflációról indultak, náluk már májusban is csak csak 11,1 százalékos volt a pénzromlás.

Alacsonyabb inflációt legutóbb 2021 decemberében mértek Csehországban. Azt megelőzően több mint tíz évig a csehországi infláció mindig jóval tíz százalék alatt mozgott.

Havi összehasonlításban a júniusban 0,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint májusban.

„Az áremelkedés ütemének csökkenését elsősorban az élelmiszerek és az üdítőitalok, valamint a háztartások költségeinek mérsékeltebb emelkedése befolyásolta” – jelentette ki Jaroslav Sixta, a statisztikai hivatal elnökhelyettese sajtótájékoztatón. Az élelmiszerek júniusban 12 százalékkal emelkedtek a májusi 14,5 százalék után, a háztartási kiadások pedig 14,4 százalékkal az egy hónappal korábbi 16,1 százalékot követően – mutatott rá Jaroslav Sixta. Visszaesett a húsok, az étolajok, a sajtok áremelkedésének mértéke is.

Petr Fiala miniszterelnök újságíróknak kijelentette: jó hír hogy tíz százalék alá csökkent az infláció, és ehhez a kormány lépései is hozzájárultak. Leszögezte: az általa vezetett kabinet mindent megtesz annak érdekében, hogy a csehországi infláció egyszámjegyű maradjon a továbbiakban is.