2022.11.28
Stefánia
Kezdőlap Címlap Győzött a jobboldal: Giorgina Meloni lesz Olaszország első női miniszterelnöke

Győzött a jobboldal: Giorgina Meloni lesz Olaszország első női miniszterelnöke

Az exit pollok szerint Giorgia Meloni szélsőjobboldali politikus győzött az olaszországi választásokon, így hamarosan ő lesz az ország első női miniszterelnöke.

Melonitól azt várják, hogy Olaszország legjobboldalibb kormányát alakítja majd meg a második világháború óta. Ez Európa nagy részét megriasztja, mivel Olaszország az EU harmadik legnagyobb gazdasága – írja a BBC.

Meloni ugyanakkor győzelmi beszédében úgy fogalmazott, az Olasz Testvérek párt „mindenkiért kormányoz” majd, és nem árulja el az emberek bizalmát.

„Az olaszok egyértelműen letették a voksukat az Olasz Tstvérek által vezetett jobboldali kormány mellett” – mondta újságíróknak Rómában.

Az előzetes eredmények alapján a szavazatok 26%-át jósolják neki, megelőzve legközelebbi riválisát, Enrico Lettát a balközépről.

Úgy tűnik, Meloni jobboldali szövetsége – ami a Matteo Salvini-féle szélsőjobboldali Ligát és Silvio Berlusconi volt miniszterelnök jobbközép Forza Italia pártját is magában foglalja – a szenátus és a képviselőház irányítását is átveszi. A számítások alapján a formáció a szavazatok 42,2 százalékát szerezhette meg, de a hivatalos eredményekre még várni kell.

Olaszország új miniszterelnöke az év elején a spanyol szélsőjobboldali Vox párt előtt tartott harsány beszédében vázolta a prioritásait: „Igen a természetes családra, nem az LMBT-lobbira, igen a szexuális identitásra, nem a gender-ideológiára… nem az iszlamista erőszakra, igen a biztonságos határokra, nem a tömeges migrációra… nem a nagy nemzetközi pénzvilágra… nem a brüsszeli bürokratákra!”

Mit lehet tudni Georgia Meloniról?

Giorgia Meloni 1977. január 15-én született Rómában.

A 2006-os parlamenti választáson megválasztották képviselőnek, amivel 29 évesen a képviselőház legfiatalabb képviselőjének és alelnökének választották meg.

2008-ban a Negyedik Berlusconi-kormány ifjúsági minisztere lett, amely tisztségét 2011. november 16-áig tartotta meg. Kinevezésével Olaszország lefiatalabb minisztere lett. Ugyanebben az évben Meloni felszólította az olasz atlétákat, hogy bojkottálják az ez évi nyári olimpiai játékok nyitó ceremóniáját, tiltakozásul Kína Tibet-politikája miatt.

2014 óta ő az Olasz Testvérek párt elnöke, hamarosan pedig Olaszország első női miniszterelnöke lesz.