KezdőlapCímlapErőszakos halált halt a temető mellett megtalált kislány

Erőszakos halált halt a temető mellett megtalált kislány

Újabb megrázó részletek láttak napvilágot a szombaton Aradon felfedezett gyermekholttestről. A jelek szerint megtalált 5-6 év körüli kislány erőszakos halált halt.

Pavel Palcu, az Arad megyei törvényszéki ügyészség ügyésze arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a kislány halálát egy kemény tárgy általi fejsérülés okozta. A tettes úgy akarta eltüntetni a nyomokat, hogy felgyújtotta a holttestet. A rendőrség most az áldozat személyazonosságának megállapításán dolgozik. Az ügyben több környező lakót kikérdeznek a nyomozók. A környékről az utóbbi időben nem érkezett eltűnt kislányra vonatkozó rendőrségi bejelentés. A nyomozás helyszínét elkerítették.Az eljárás emberölés és halottgyalázás gyanúja miatt zajlik – írta meg a maszol.ro.

Mint megírtuk, szombaton este egy kutyáját sétáltató helybeli a Buzsák nevű városnegyedben, egy temető közelében fedezett fel egy emberi maradványt, egy összeégett emberi lábfejet a parkban. A nyomozás ekkor kezdődött meg nagy erőkkel, amelynek során a helyszíntől mintegy száz méterre rátaláltak egy megcsonkított, láb nélküli holttestre is.