KezdőlapCímlapElképesztő rakétákat lőttek ki az oroszok Ukrajnára: a hangsebesség 10-szeresével repül

Elképesztő rakétákat lőttek ki az oroszok Ukrajnára: a hangsebesség 10-szeresével repül

Oroszország hiperszonikus rakétát lőtt ki Ukrajnára. Ez egyike azoknak az új fegyvereknek, melyekről Putyin még 2018-ban beszélt. A KH-47M2 Kinzhal, vagy magyarul „Tőr” a hangsebesség tízszeresével repül. Moszkva szerint ezt az eszközt egyetlen NATO fegyver, légvédelmi rendszer sem tudja megállítani.

Moszkva azt állítja, a Kinzhal (кинжал, kinzsal) rakéta a hangsebesség tízszeresével halad, kétezer kilométeres hatótávolsága van és egyetlen NATO védelmi rendszer sem képes leállítani. Bár Putyin 2018-ban már beszélt a rakéta létezéséről és külföldi források szerint már 2016-ban bevetették Szíriában, Oroszország hivatalosan sosem ismerte el, hogy használták volna éles bevetésen.

A védelmi minisztérium most először ismerte be, hogy kilőttek egy „megállíthatatlan” Kinzhal rakétát Ukrajnára és a nyugati országrészben egy fegyverraktárat lőttek szét vele. A Kinzhal nukleáris töltettel is ellátható, de ez a támadás nem atomtámadás volt, az elindított rakétán hagyományos robbanóanyag volt.

„A hiperszonikus aeroballisztikus rakétákkal felszerelt Kinzhal rakétarendszer megsemmisített egy rakétákat és légijármű-lőszert tartalmazó, nagy földalatti raktárat az Ivano-Frankivszk régióbeli Deljatyin faluban” – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.

Az oroszok, bár nem ismerték el, Szíriában, a kegyetlen aleppói bombázásokkor már használták ezt a fegyvert – vagy egy korábbi verzióját. Putyin elnök 2018-ban „ideális” fegyvernek nevezte, amelyet nem lehet megállítani légvédelmi rendszerekkel és a hangsebesség tízszeresével repül.

Deljatyin, egy festői szépségű falu – volt – a Kárpátok lábánál, Ivano-Frankivszk régióban. A régió a NATO-tag Romániával határos. Tehát az eddig leginkább Ukrajna keleti felén zajló öldöklés úgy néz ki, elkezdett nyugati irányba, Románia és Magyarország felé közeledni, Lviv közelében is történt már halálos kimenetelű támadás.

Az elmúlt napokban azonban újabb nyugati csapásokra utaló jelek voltak, egy ember meghalt az egyik éjszakai rakétatámadásban Lviv közelében, amely eddig a legközelebbi csapás a nyugati város központjához – ahová több ezren menekültek.

Az ukrán hadsereg továbbra is jelentős ellenállást fejt ki az orosz megszálló csapatok ellen, az orosz megszállók megtorpanni látszanak, legalábbis jelentősen lelassult az offenzíva. Az ellenállás miatt az oroszok válogatás nélkül lövik a civil célpontokat is. Kijev szerint az oroszok 15ezer embert veszítettek, köztük van öt tábornok is. Amerikai források szerint az orosz veszteség valójában nagyjából a fele lehet, 7000 körül.