KezdőlapCímlapElképesztő, hogy káromkodott az egyetemi tanár: így szidta a diákjait

Elképesztő, hogy káromkodott az egyetemi tanár: így szidta a diákjait

Megfeledkezett magáról a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem tanára, aki trágár módon beszélt a diákjairól. Az intézmény vezetősége erről az azt rögzítő videó nyilvánosságra kerülése után értesült, így az eddig nagy megbecsülésnek örvendő oktató ügye az etikai bizottság elé került.

Sok veszélyt rejt az egyetemi online oktatás: ezek egyike, ha valaki bekapcsolva felejti a monitort, közben viszont hangosan kimondja, mit is gondol kollégairól, diákjairól. Pechjére most ez történt dr. Szamosközi István professzorral, a pszichológia kar korábbi dékánjával, a kar alapítójával, jelenlegi oktatójával, aki bosszankodva és magáról megfeledkezve értesült arról, hogy amíg ő távol volt a számítógépétől, kollégája szünetre engedte az éppen zajló online órán részt vevő diákokat.

Amúgy „székelyesen”, több mondatban is trágár módon is minősítette tanársegédjét, amit az egyik diák rögzített, majd feltett a közösségi oldalára. Hogy pontosan mi hangzott el a videóban, ide kattintva meghallgathatja.

A történteket most a vezetőség és Etikai Bizottság elemzi – olvasható az egyetem honlapján.

„Az (intézmény) a jelen helyzetnek megfelelő intézkedéseket tesz annak érdekében is, hogy a jövőre nézve megelőzzük a hasonló helyzeteket, valamint hogy az Etikai és Szakmai Viselkedési Kódexnek és a BBTE Diszkriminációmentességi Útmutatójának megfelelő akadémiai magatartást szorgalmazzunk” – áll a kiadott közleményben, bár kiderült, hogy hivatalos panasz eddig nem érkezett a tanár ellen.

Szamosközi is megszólalt, sőt, elnézést kért, de rögtön azt is hozzátette: a diákok gyávák ahhoz, hogy a panaszaikat névvel vállalják.

A kikerült videóra máris több százan reagáltak pro és kontra, valamint meg is osztották azt. Sok egykori és jelenlegi pszichológus-hallgató is megszólalt, jelezve, Szamosközi István viselkedése és beszédstílusa régóta ismert az egyetemen a diákok és a tanárok körében. Vannak viszont olyan megszólalók is, akik védelmükbe veszik az oktatót. A pszichológia kar jelenlegi diákjai pedig készítettek egy dokumentumot, amely tartalmazza a professzorral szembeni vádakat – olvasható a foter.ro híradása szerint.