KezdőlapCímlapDöbbenetes: halálra ítéltek egy középiskolást Észak-Koreában, mert becsempészett az országba egy dél-koreai...

Döbbenetes: halálra ítéltek egy középiskolást Észak-Koreában, mert becsempészett az országba egy dél-koreai sorozatot

Halálra ítéltek egy középiskolás diákot Észak-Koreában amiatt, hogy becsempézte és terjeszteni kezdte a Squid Game nevű dél-koreai gyártású sorozatot az országban. 

Az elítélt kiskorú nemrég tért vissza Kínából az azzal határos Észak-Hamgyong nevű tartományba. Eközben egy rejtett USB-adathordozón magával hozta a világszerte nagy sikert arató sorozatot. Utána ezt az egyik legjobb barátjával együtt megnézte, majd a barátaiknak is meséltek róla, és többen is megvették az anyagot a diáktól.

Minderről azonban a hatóságok is fülest kaptak, majd a múlt héten legalább nyolc diákot őrizetbe vettek. A sorozatot becsempésző fiút már bíróság elé is állították, halálos ítéletet kapott. A bírósági döntés szerint kivégzőosztag elé kell majd állnia.

A tőle vásárló diákok közül az egyik életfogytiglani szabadságvesztést kapott, további hat diákot pedig ötévnyi kényszermunkára ítéltek a sorozat megtekintése miatt. Ezenkívül a híresztelések szerint az iskola igazgatóját, a helyi diákbizottság titkárát, valamint az egyik tanárt is kirúgták és bányába küldték kényszermunkára a történtek miatt. A többi, az intézményben tanító tanár pedig attól tart, hogy ők is hasonló sorsra jutnak, ha egyik diákjuk belekeveredik az ügybe. 

Észak-Koreában a legtöbb nyugati, valamint dél-koreai film és művészeti alkotás tiltólistán van. Ezeket még az országba is tilos bevinni, és akit rajtakapnak, azt nagyon súlyos büntetésnek vetik alá. A Squid Game esetében azért is lépnek fel különösen erőteljesen a hatóságok, mert a sorozat egy olyan disztópikus világot mutat be, amely párhuzamba állítható az észak-koreai diktatúrával. 

Több iskola arra kérte a szülőket, ne engedjék, hogy a sorozatot nézzék a tanulók.

A mostani bírósági eljárásban egy nemrég elfogadott szabályozásra, A reakcionárius gondolatok és kultúra megsemmisítéséről szóló törvényre hivatkoztak, amelynek értelmében még a kiskorúak is felelősségre vonhatók, ha bűncselekményt követnek el. 

Indirekt/index.hu