KezdőlapCímlapBúcsúlevelet hagyott az iskola tetejéről leugró tini

Búcsúlevelet hagyott az iskola tetejéről leugró tini

A szülei végre elolvashatták fiúk utolsó gondolatait: az iskolájában öngyilkosságot elkövető fiú telefonján egy 10 oldalas búcsúlevelet hagyott hátra.

A 15 éves Roman a szlovákiai Parnó községben lett öngyilkos: saját iskolája tetejéről ugrott a mélybe, mert már nem bírta elviselni társai folyamatos zaklatását. Roman édesanyja a helyszínen nézte végig, ahogy a fiú leugrik.

„Roman mesélt arról, hogy zaklatták. Megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy lányok tették ezt. Elsősorban a külsejére tettek megjegyzéséket, a hajára, a ruhájára, sőt iskolai felszerelésére is. Olyan is előfordult, hogy tönkretették a ruháját, ha úgy tartotta kedvük. Amikor szóvá tettem ezt az iskolában, szinte semmi válasz nem érkezett” – árulta el a Roman apja fia halála után.

Mobiltelefonjában ott lapult a búcsúlevél, amit csak most hónapokkal később olvashattak végig a szülők, a hatóságok ugyanis most adták vissza az eddig bizonyítékként tárolt készüléket – írja a Bors.

Roman telefonjában egy tíz oldalas dokumentumot írt, amiben sokaktól személyesen, míg másoktól csoportosan köszönt el.

„Röviden csak szeretném megköszönni, te voltál a legjobb anya a világon, nem kaphattam volna jobbat, utoljára mondom, hogy szeretlek” – írta édesanyjának.

„No, szevasz, apu, sírsz? Ha igen, akkor ne tedd. Ahogy te mondanád, most már egy jobb helyen vagyok, ünnepelni kell, nem szomorkodni. Igazság szerint alig tudok rólad valamit. Ha itthon is voltál, akkor is mentél valahova vagy segítettél valakinek. Természetesen tisztellek és mindent köszönök neked. Te vagy a legjobb apa a világon, csak azt sajnálom, hogy nem tölthettünk együtt több időt. Utoljára írom, hogy szeretlek, apu” – köszönt el apukájától.

A fiú levelében kitért az iskola igazgatójára is, akiről csak annyit írt, hogy most már ünnepelhet, mert nem megy többet iskolába. Roman kérése az volt, hogy levelét olvassák fel az iskolatársainak is.

„Igazából nem tudom, hogy mit tettem ellenetek. Szerintem ti magatok se tudjátok, ha jobban belegondoltok, mégis mi rosszat tettem, ami miatt már vagy 5 éve úgy viselkedtek velem, mint valami hulladékkal” – üzente zaklatóinak.

Van segítség!

Ha önnek vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!