A 24 éves Merve és a 19 éves nővére, Irem a dél-törökországi Antakyában lévő ötemeletes lakóházuk romjai alatt rekedtek, és a romok alatt töltött napok a testvérpárnak heteknek tűntek.
„Merve! Irem! Merve! Irem” – kiabálta Mustafa Ozturk, az Antakyában lévő egykori ötemelet ház romjainál a mentést irányító férfi. Körülöttük hirtelen nagy csend lett, mindenki feszülten figyelt. A csapat két nővért keresett, akik más túlélők szerint élve rekedtek a romhalmok alatt.
Hangra, mozgásra érzékeny eszközökkel minden választ meghallanak a mentőegység tagjai. Mindenki megdermedt a várakozástól. És akkor bekövetkezik az, amire vártak. Még a többiek nem hallják azt, amit Mustafa, aki azonnal újabb kérdést intézett a romok alá: „Irem, kedvesem, közel vagyok hozzád, hallasz, ugye?”
Most már mindenki számára világos, hogy a testvérpár egyike válaszolt Mustafának. A lányok családtagjai és barátai csendben, lélegzetüket visszafojtva várakoztak. És akkor ismét felhangzott a mentést irányító férfi szava: „Remek vagy! Most maradj nyugodt, és válaszolj nekem. Ó, oké, ez Merve. Merve kedves, csak válaszolj a kérdéseimre” – mondta Mustafa.
Ebből azonnal kiderült, hogy a 24 éves Merve és a 19 éves húga, Irem túlélte azt, hogy az ötemeletes lakóházuk romjai alatt rekedtek, amelyet a földrengés szinte teljesen lerombolt. Napok teltek el, de számukra ezek a napok heteknek tűntek.
„Szerda van. Nem! Nem voltál csapdában 14 napig. Adj nekünk öt percet. Kint leszel te is és a testvéred is” – közölte Mustafa, aki suttogva elárulta a BBC riporterének, hogy pontosan tudja, hogy a mentés órákig fog tartani. – „De ha elveszítik a reményüket, talán nem élik túl.”
A jó hírt meghallva Merve és Irem elkezdtek viccelődni és nevetni. Mustafa arcán széles mosoly terült szét, órák óta az első. „Ha lenne helyük, valószínűleg táncolnának” – sóhajtott egy hangosat, és a szemén már látszik, ha törik, ha szakad, de kihozzák élve a testvéreket a romok alól.
A mentők számításai szerint 2 métert kell haladni ahhoz, hogy elérjék a nővéreket, de Hasan Binay, a mentőcsapat legfőbb parancsnoka kijelentette, egy alagút ásása a betonba nagyon kényes művelet. Egy rossz lépés katasztrófához vezethet. A buldózert odahívták azonnal, ami megemelte és megtartotta a vastag betont, hogy megakadályozza az épület teljes összeomlását addig, amíg a mentők kihozzák a két lányt a romok alól.
„Lányok, hamarosan adunk nektek takarót” – közölte Mustafa, amire azonnal érkezett a testvérek válasza: „Ó, nem, ne aggódj miattunk. Nem vagyunk fáradtak és nem is fázunk. De Ti vigyázzatok magatokra…”
A mentők hevesen ásni kezdtek és puszta kézzel dobálták el a törmeléket. Ám egyszercsak megmozdult a föld, erős utórengés rázta meg a környéket. A mentési munkálatokat azonnal le kellett állítani, és az emberek elhagyták az épületet. Legalább 30-40 perc is eltelt, amire Mustafa és másik három férfi visszatérhetett és folytathatta a munkát.
„Ne féljetek. Higgyétek el, hogy nem hagyunk itt titeket. Kihozlak mindkettőtöket, aztán elviszlek titeket egy jó ebédre” – nyugtatta a lányokat Mustafa, akik azt hitték, a mentőegységet megölte az utórengés.
Éjfél is elmúlt, amikor az ásás folytatódott. A csapat napok óta alig aludt. Egy kis tűz körül gyűlt össze az egyre nagyobb tömeg az épület mellett. A kialakított résen Mustafa fáklyával világított be. „Merve! Irem! Látod a fényt? Oké! Tökéletes! Most küldök le egy kis kamerát. Ha meglátod, azonnal szólj, és megmondom, mit kell vele tenned” – közölte a férfi, és nem telt el, csak egy kis idő, és a kamerának köszönhetően már nemcsak hallották, hanem látták is Iremet és Merve-t.
A képernyőn azt látták, hogy Irem mosolyog. Szerencsére volt nekik elég helyük az őket fogságba tartó beton között. Megkönnyebbülés öntötte el mindenki arcát. A lányok jól néztek ki, és tisztán látszódott, ha elég helye lesz Iremnek, ő akár egyedül is ki tud mászni a romok alól.
Ugyanakkor Merve elmondta, kezd fázni, és valami nehéz van a lábán. Az orvosok aggódva néztek össze: „Merve lábai üszkösödnek? Vagy ez a hipotermia első tünete?” A csapat legvékonyabb tagja lemászott annyira, hogy megfoghatta Irem kezét.
A lányok napok óta halott anyjuk mellett feküdtek. „Anyánk teste már kezd nagyon büdös lenni, és nem tudunk rendesen lélegezni” – mondta Irem a mentőknek. Fent mindenki elszörnyülködött ezt hallva, hiszen átérezték a helyzet súlyát.
Mikor már megfelelő a lyuk a mentéshez, megindult az akció. Az orvosi csapat termáltakaróval és hordágyakkal készült, és reggel fél hétkor Iremet sikerült kihúzni a romok alól. A lány egyszerre nevetett és sírt.
„Isten áldjon meg Titeket. Kérlek, hozd ki Merve-t is. Kérlek” – könyörgött a fiatalabbik testvér a megmentőknek. „Merve is kiszabadul rövidesen. Megígérem” – mondja neki Hasan. És betartotta a szavát. Igaz, mire az idősebbik lány kiszabadult, újabb, legalább 30 perces megfeszített munkára volt szükség.
Amint Merve kiszabadult, mindenki tapsolni és ujjongani kezdett. Merve felsikoltott a fájdalomtól, de aztán megkérdezi: „Tényleg élek?” „Drága vagy, persze, itt vagy velünk” – felelte Mustafa mosolyogva. A nővéreket mentőautókba rakták, és egy tábori kórházba szállították.
Többen kérdezték Mustafától, hogy az ígéretéhez híven vajon Merve-vel és Iremmel fog-e ebédelni? A férfi mosolygott: „Remélem, egyszer sikerül. De a legfontosabb az, hogy élnek és jó kezekben vannak.”
Indirekt/10perc.hu
