KezdőlapCímlapA harcmezőn házasodott össze két ukrán katona

A harcmezőn házasodott össze két ukrán katona

Katonai egyenruhában mondta ki egymásnak a boldogító igent egy pár Kijevben.

Az ukrán főváros területvédelmi egységében szolgálatot teljesítő Leszja Ivascsenko és Valerij Filimonov már húsz éve együtt élnek, van egy 18 éves lányuk is, ám mindeddig nem érezték szükségét annak, hogy összekössék az életüket.

A háború azonban ezt is megváltoztatta. A BBC News képes beszámolója szerint noha mindketten terepszínű ruhát viseltek, a menyasszonynak azért sikerült szereznie csokrot és esküvői fátylat. A szertartást egy ellenőrzőponton, tulajdonképpen a mező közepén tartották, ahol egy tábori lelkész adta össze őket.

A vendégek között több katonatársuk is ott volt, sőt, a meghívást elfogadta Vitalij Klicsko kijevi polgármester, egykori nehézsúlyú ökölvívó világbajnok is, aki golyóálló mellényt viselt.

Nem ők voltak az első pár, akik ilyen szokatlan körülmények között fogadtak örök hűséget egymásnak: néhány nappal ezelőtt Rivne régióban, egy elbarikádozott városi tanácsi épületben tartott esküvőt két katona, akik később ünneplés helyett visszatértek a seregbe, hogy tovább küzdjenek hazájukért.

Indirekt/Blikk