KezdőlapCímlapMegvizsgálták: az FFP2-es maszk 99,9 százalékban megvéd a megfertőződéstől

Megvizsgálták: az FFP2-es maszk 99,9 százalékban megvéd a megfertőződéstől

A göttingeni Max Planck Intézet kutatói kiszámolták, mennyire hatékonyak az FFP2-es maszkok a koronavírussal szemben.

Amint arról az Max Planck Intézet igazgatója, Eberhard Bodenschatz az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia „Proceedings” című folyóiratában beszámolt, a megfelelően viselt FFP2-es maszkkal a fertőzés kockázata csak 0,1 százalék, még akkor is, ha egy fertőzött és egy egészséges személy húsz percet tölt együtt egymáshoz közel egy belső térben – írja a www.faz.net.

– Az FFP2-es maszk tökéletesen az arcunk formájára igazítható, az orrmerevítőt pedig soha ne felejtsük el az orrunkra formázni – mondja Bodenschatz. – Ha így teszünk, akkor a fertőző aeroszol részecskék már nem tudnak átjutni a maszkon, és még amiatt sem kell aggódnunk, hogy a szemüvegünk bepárásodik.

Rosszul illeszkedő maszkkal viszont a fertőzésveszély a göttingeni kutatók számításai szerint négy százalék körüli. Műtéti maszk esetében a jó illeszkedés is már elegendő ahhoz, hogy a fertőzés kockázata legfeljebb tíz százalékra csökkenjen. Kiderült azonban, hogy az orron és az arcon szorosan záródó FFP2-es maszk 75-ször jobban véd, mint egy jól illeszkedő sebészeti maszk.

A kutatók a fertőzés kockázatát a légúti részecskeméretek, a kilégzési fizika, a különféle maszktípusok és a koronavírus belélegzésének kockázatával együttvéve számolták ki.

Indirekt/Blikk