KezdőlapCímlapMegvan, honnan indulhatott a koronavírus-világjárvány

Megvan, honnan indulhatott a koronavírus-világjárvány

A Science tudományos lapban megjelent kutatás szerint megvan, honnan származott a világjárványt kirobbantó Covid-19 koronavírus. A tanulmány eredményére egy másik kutatás is ráerősít.

A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet javaslatára a tudósok folytatták a kutatásokat a járvány kiindulópontjának felderítésére. Sok teória látott napvilágot, köztük az egzotikus állatokat megevő kínaiak, illetve egy ilyen állatokat árusító piac és az is ott volt, hogy a vírus egy kínai laborból szabadult ki.

Science-ben megjelent tanulmány készítői közösségi médiajelentések alapján modellezték a vírus megjelenését, terjedését. Ezek alapján a legnagyobb valószínűséggel a vuhani Huanan piac a kiindulópont, ahol már 2019 végén jelen volt a kórokozó, a piacon árusított, zsúfoltan tartott állatok között. Az első betegek ugyanis a piac vásárlói és árusai közül kerültek ki, még pedig a piac nyugati oldaláról, az állatokat is árusító helyről. a kutatók szerint a vírus a dolgozókat, vásárlókat fertőzte meg először, ők pedig a közeli boltokban továbbadták a fertőzést.