2022.10.04
Ferenc
Kezdőlap Címlap Jól vizsgázott a Janssen az omikron variáns ellen

Jól vizsgázott a Janssen az omikron variáns ellen

Voltak olyan aggodalmak, hogy az új variáns jobban képes kikerülni a vakcina adta védelmet.

A Johnson & Johnson által gyártott koronavírus vakcina két adagja 85%-kal csökkentette az omikron variáns okozta kórházi esetszámokat Dél-Afrikában – írja a Bloomberg nyomán a Portfolio. A hír azért is nagyon örvendetes, mert az omikron épp most veszi át a domináns szerepet a delta variánstól az egész világban és a legtöbb országban rekordszámú megbetegedéshez vezetett az elmúlt napokban.

Voltak olyan aggodalmak, hogy az új variáns jobban képes kikerülni a vakcina adta védelmet, ám a vakcina hatásosságáról szóló eredmények egyúttal segítenek megmagyarázni azt is, hogy az esetszámok emelkedését miért nem követi a kórházi kezelések és halálesetek számának emelkedése az omikron okozta hullámban.

Az emlékeztető oltás beadását követően a védelem szintje emelkedett az érintetteknél és egy-két hónappal később is 85%-kal csökkentette a kórházba kerülés esélyét. Még az általános országos oltási kampányt megelőzően egy jelentős akció részeként csaknem félmillió dél-afrikai egészségügyi dolgozó kapta meg a Johnson & Johnson oltását, novembertől pedig felajánlották nekik az emlékeztető dózist.