KezdőlapCímlapGyurcsány Ferenc koronavrusos lett - karanténba került

Gyurcsány Ferenc koronavrusos lett – karanténba került

Gyurcsány Ferenc koronavírus-tesztje pozitív lett, ezt a volt kormányfő maga jelentette be Facebook-oldalán.

Az elenzéki politikus tegnap még csak azt jelezte, elment a hangja, ezért nem tud részt venni hétvégi fórumain, ma viszont már azt közölte, koronavírussal fertőződött meg. Azt írta: komoly baja nincs, enyhe fejfájás és hőemelkedés a tünetei.

Tehát igaz, úgy is meg lehet fertőződni, ha be vagytok oltva, ahogy az is igaz, hogy a súlyos tünetektől viszont megvéd az oltás, nekem is csak hőemelkedésem és kis fejfájásom van. – írta Facebook-oldalán.

Természetesen teszteltük Klárit is, a biztonság kedvéért a legmegbízhatóbb PCR-teszttel, neki szerencsére negatív lett, talán amiatt is, hogy ő nem csak be lett oltva, hanem korábban át is esett a betegségen. Tegnap teljesen elkülönítettük magunkat, szóval igen, most úgy skypeolunk és zoomolunk egymással, hogy mindannyian itthon vagyunk, ez új élmény – tette hozzá Gyurcsány Ferenc.