KezdőlapCímlapBebizonyították: a korona elleni védőoltás okozta a népszerű műsorvezető halálát

Bebizonyították: a korona elleni védőoltás okozta a népszerű műsorvezető halálát

A nő kicsit több mint három héttel az első adag vakcina felvétele után, május 21-én halt meg.

Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a BBC egyik ismert rádiósa, Lisa Shaw bizonyítottan az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája miatt kialakuló, ritka vérrögképződés miatt vesztette életét – írja a Guardian.

A 44 éves rádiós családjának beszámolója szerint április végén nagyon erős fejfájásra kezdett el panaszkodni, egy héttel azt követően, hogy megkapta a brit fejlesztésű védőoltást, majd néhány nappal később súlyosan megbetegedett és kórházba került. A kórházban az állapota gyorsan romlott, így intenzív osztályra került a szervezetében kialakult vérrög és vérzési panaszok miatt. Végül kicsit több mint három héttel az első adag vakcina felvétele után, május 21-én halt meg.

Tuomo Polvikoski patológus szerint mielőtt megkapta volna az AstraZeneca készítményét, Shaw fitt és egészséges volt, és a boncolás, illetve a nő kórtörténete alapján ő is ki tudja jelenteni, hogy összefüggés van a halála és a védőoltás között.

Georgy Genov, az Európai Gyógyszerügynökség vakcinabiztonságért felelős bizottságának vezetője szerint idén május 27-ig 316 olyan esetet jegyeztek fel az Európai Gazdasági Térség területén, amelynek során az AstraZeneca-vakcina beadását követően vérrögképződés történt. Ám mivel összesen 19 millió dózist adtak be eddig, a mellékhatás kockázata elenyésző.

Indirekt/Blikk