KezdőlapCímlapA professzor szerint hónapokig elhúzódó negyedik hullámra kell számtanunk

A professzor szerint hónapokig elhúzódó negyedik hullámra kell számtanunk

Merkely Béla az Indexnek elmondta, hogy az óvodás korú, vagy fiatalabb gyermekek számára a Covid a jelenlegi tapasztalatok alapján nem veszélyesebb, mint az influenza. Kórházi kezelésre csak más, súlyosabb veleszületett megbetegedések esetén szorultak a kis betegek, de szerencsére erről ritkán beszélhetünk. Ez az újabb variánsok megjelenésével változhat, de eddig egészséges gyerekek esetén semmilyen jelentős szövődménnyel nem találkozott.

A Semmelweisnek két nagy gyerekklinikája van, ide mintegy 60 gyereket kellett befektetni a járvány ideje alatt, de jellemzően inkább poszt-COVID miatt keresik fel a klinikákat a szülők. Többször fordult elő a fertőzés következtében ennél a korosztálynál egy autoimmun megbetegedés, mely az erek gyulladásával jár együtt, de a kórkép jól kezelhető, és a 12 év felettiek esetében kivédhető az oltással.

„A Covid kevésbé érinti a fiatalokat, sokkal nagyobb hatással van az idősebb generáció egészségére. Ugyanakkor az óvodások, kisiskolások még nem olyan óvatosak és tudatosak annyira, mint idősebb társaik, ezért ők vektorként könnyen megfertőzhetik a szülőket és a nagyszülőket. 20 év fölött már gyakrabban találkoztunk súlyos esetekkel, így a megoldás könnyű: 12 év felett mindenkinek javasolt az oltás” – hangsúlyozta a Semmelweis rektora.

Szerinte 12 éves kor alatt a vakcina akkor lesz indokolt, ha erre megfelelő dózisú oltóanyag áll rendelkezésre. Ehhez nem kell komoly változtatást eszközölni az oltóanyagban. „Véleményem szerint meg kell negyedelni az mRNS oltóanyag dózisát, ekkor alkalmas lehet arra, hogy a 40 kg és 12 év alatti fiatal gyermekek is vakcinához jussanak, igaz, ennek bizonyításához még klinikai vizsgálatok kellenek.

„Hogy miért nem zajlottak le eddig ezek a vizsgálatok?  Mert ebben a korosztályban rendkívül tünetmentesen zajlik a kórkép, a tünetmentes megbetegedés pedig nem kényszerítette ki a gyógyszergyáraktól ezt a lépést.”

A rektor hangsúlyozta, hogy a gyerekek szerepe a betegség terjesztésben jelentős, ha elkapják a koronavírust, akkor sok esetben ők a vektorok, akik a szülőket, nagyszülőket, dédszülőket tovább fertőzik, így a kiskorúak a felmenők szintjén súlyos lefolyású megbetegedést okozhatnak. A gyerekek észre sem veszik, hogy megbetegedtek, pedig egy kis orrfolyás mellett tele lehet vírussal a torkuk, majd, ha rátüsszentenek a nagypapára, az akár végzetes is lehet.

Merkely Béla szerint a Delta-variáns sajátossága, hogy igen rövid ideig tartó kontaktus mellett is képes fertőzni. „Sok helyen olvastam, hogy a Merkely egy interjúban azt mondta, hogy nem kell maszkot hordani. Nem ezt mondtam! Azt mondtam, hogy a hatékonyabban terjedő vírusmutációk megjelenésével a maszknak egyre kevesebb lesz a védelmező ereje. Egy kis időre levesszük, mondjuk egy pohár víz megivásához, ez pedig épp elég a megfertőződéshez. Ezzel pedig azt akarom hangsúlyozni, hogy a maszkviselés nem pótolja az oltást.”

Most úgy látjuk, Magyarországon közel 3 millió ember nem szeretné beoltatni magát, így az ő esetükben várhatóan a megfertőződés gondoskodik majd a védelem kialakulásáról.

A delta variáns roppant fertőző, megtalálja a rést a pajzson, így azok, akik eddig megpróbáltak elbújni a vírus elől, és igyekezték oltatlanul átvészelni a mindennapokat, jó eséllyel megfertőződnek. S, ha nem is lesz annyi beteg és nem lesz olyan erős ez a hullám, mint a második vagy a harmadik, mégis, egy elhúzódó, hónapokon át tartó járványra készülhetünk, annyi különbséggel, hogy ez leginkább az oltatlanok esetében okoz majd súlyos lefolyású kórképet.

Merkely Béla véleménye szerint a gyermekek mehetnek óvodába, iskolába, de javaslata szerint, ha ez megoldható, akkor értük ne az oltatlan nagyszülő érkezzen az intézménybe, mert a gyerekek vektorszerepe okán borítékolható a megbetegedésük.

Indirekt/index.hu