Cini 77 éves és lélekben már felkészült egy utolsó, nagy dobásra.
Zalatnay Cini még bőven bírja szuflával, de azt mondja, botorság lenne azt hinnie, hogy ez az idők végezetéig így marad. Nem arról van szó, hogy szeretne hátradőlni és a semmittevésbe süppedve élvezni a nyugdíjas éveket, csupán arról, hogy tudja, egy ponton túl tudomásul kell majd vennie, hogy a több mint hat évtizednyi színpadi jelenlét már több, mint elég.
Szóval igen, Zalatnay Cini lélekben már rálépett az elengedés útjára. Igaz, így a véghajrá kapujában, most rengeteget dolgozik, hiszen szeretne méltó módon búcsúzni, ha eljön az ideje. Javában készül az életét és zenei munkásságát feldolgozó dokumentumfilm, amelyben hangsúlyos szerepet kap majd egy vadonatúj dal is, és szeretne egy egyszeri és megismételhetetlen búcsúkoncertet is, amivel feltenné a pontot arra a bizonyos „i-re”.
„Az elmúlás nem foglalkoztat, de a visszavonulás gondolata igen. Persze meglehet, hogy ez a kettő, egy és ugyanaz, vagy legalábbis lehetnek átfedések. Mondjuk úgy, hogy már látom a pályám végét és bele is fogok halni, de hellyel közzel felkészültem arra, hogy a tényleges vég nem a színpadon fog érni. Másrészt pedig érzem magamban az erőt, hogy egy óriási, stadionkoncerttel búcsúzzak a közönségtől.
Elképzeltem magam az MVM Dome színpadán, ahol a dalaimon keresztül megyünk egy utolsó, nagy, mi több, monumentális időutazásra. Hogy mi lesz utána? Ezt nehéz megmondani. De két dologban biztos vagyok. Én egyszer búcsúzom majd el a színpadtól és a közönségtől, és azután is az életem része marad a zene. Hiszen a rock&roll mindhalálig rock&roll…” – zárta gondolatait Zalatnay Cini.