KezdőlapCímlapWHO: az idén még nem kapjuk vissza az életünket

WHO: az idén még nem kapjuk vissza az életünket

Nem sok jóval kecsegtet minket 2021-re az egészségügyi világszervezet, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója, Dr. Michael Ryan.

Fotó: MTI

– Hiú ábránd azt hinni, hogy a koronavírus-járvány még az idén véget ér – mondta Dr. Michael Ryan. A WHO veszélyhelyzeti igazgatójának kijózanító szavai szerint a múlt év vége óta tartó vakcináció ugyan tompíthatja a járvány hatását, de ez nem lesz elég ahhoz, hogy már 2021-ben visszatérhessen az életünk a rendes, régi kerékvágásba.

– Az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett emberek beoltása csökkentheti a kórházakra nehezedő nyomást, valamint a tragédia és a rettegés mértékét, de még mindig a vírus irányítja az életünket – idézte a Blikk az egészségügyi világszervezet veszélyhelyzeti igazgatóját. – Korai és irreális lenne azt gondolnunk, hogy az év vége előtt kilábalunk ebből a helyzetből.

Szerinte ahhoz nemcsak a halálozások és a kórházi kezelések számát kell visszaszorítani, hanem a vírusnak a terjedését is. Borúlátását erősítheti, hogy az elmúlt héten világszerte nőtt a fertőzöttek száma. Erre utoljára december legvégén volt példa. Európában, Észak-és Dél-Amerikában, Dél-Kelet-Ázsiában és a Földközi-tenger medencéjében is riasztóan nőtt a koronavírusos esetek száma. Dr. Ryan szerint hatalmas hiba csak az oltásoktól várni a megoldást. A kulcs a járványügyi intézkedések szigorú betartása.