KezdőlapBelföldVérfürdő a Deák téren: beismerő vallomást tett a gyilkos

Vérfürdő a Deák téren: beismerő vallomást tett a gyilkos

Cs. Krisztián mindössze 18 éves, de már két embert megölt. A nyomozóknak most azt is elmondta, miért.

fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az egész országot megrázta a péntek hajnali, Deák téri gyilkosság híre. Az egyik áldozat a tragédia napján ünnepelte a 16. születésnapját, barátja is csak 21 éves volt. A tettes Cs. Krisztián pedig szintén a tragédia napján lett 18 éves.

Az áldozatoknak esélyük sem volt a túlélésre, vérük rászáradt a bicska pengéjére fotó: police.hu

A kettős gyilkossággal gyanúsított Cs. Krisztián azután tett írásban beismerő vallomást, hogy bűntársai, a 19 éves ikerpár J. Dániel és J. Marcell mindent kipakolt a kihallgatása során – tudta meg az Indirekt. Kiderült, a gyilkos azzal a bicskával ölte meg két áldozatát, amit az egyik ikertestvér nem sokkal a verekedés kirobbanása előtt adott kölcsön neki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberölés, míg két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt hallgatta ki gyanúsítottként, majd kezdeményezte a letartóztatásukat.