KezdőlapCímlapVastag Csaba már nem tanácsadó a TV2-nél

Vastag Csaba már nem tanácsadó a TV2-nél

Az énekes azt mondta, március óta már nem is volt jogviszonya a csatornával.

Április második felében, közös megegyezéssel távozott a TV2 Csoport éléről Pavel Stanchev, aki 2019 májusában vette át a vezérigazgatói pozíciót. A bolgár származású szakember az elmúlt csaknem hat évben „jelentős szerepet játszott abban, hogy a TV2 minden fontos korcsoportban megnyerte a 2023-as és 2024-es éves nézettségi versenyt főműsoridőben és egész napos adatok alapján egyaránt” – írta egy korábbi közleményében a TV2 Média Csoport.

A távozásával egy időben azonnal felröppentek a hírek, hogy búcsút int a csatornának a vezérigazgató tanácsadója, az énekesként megismert Vastag Csaba is, akit kifejezetten a csatorna első embere kért, hogy vegyen részt a Megasztár felélesztésében. A visszatérő Megasztár nézettsége azonban a jó kezdés után végül visszaesett, és a story.hu információi szerint ez megpecsételte Vastag sorsát.

„Vastag Csabának nincs jelenleg hatályban lévő tanácsadói szerződése a TV2-vel”– erősítette meg a Blikknek a TV2 Csoport Sajtóosztálya azzal kapcsolatban, mi lesz az énekes további sorsa a csatornánál. „A vezérigazgató távozott, az én megbízatásom pedig hozzá kötődött – ismerte el Vastag Csaba. – Nem volt szerződésem március óta, az elmúlt hetekben már más dolgokkal foglalkoztam. Nem kellett engem felhívnia senkinek a TV2-től ez ügyben, és nem kellett arról beszélgetni, hogy akarnak-e velem dolgozni vagy nem.