2020.08.03
Hermina
Kezdőlap Címlap Váratlan fordulat: Kanye West indul az amerikai elnökválasztáson

Váratlan fordulat: Kanye West indul az amerikai elnökválasztáson

Az amerikaiak nemzeti ünnepén, július 4-én Kanye West Twitter-oldalán bejelentette, hogy elindul a 2020-as amerikai elnökválasztáson.

„Be kell teljesítenünk Amerika ígéretét azzal, hogy bízunk Istenben, egyesítjük álmainkat és építjük a jövőnket. Elindulok az Egyesült Államok elnöki posztjáért” – írja a bejegyzésben West, aki már évekkel ezelőtt is kacérkodott az elnökség gondolatával, így egyelőre senki sem tudja, ezúttal mennyire komolyak a szándékai. Ráadásul a novemberi elnökválasztásig mindössze alig pár hónap van csak hátra, vagyis rövid idő alatt kellene egy igen komoly kampányt összeraknia.

West sokáig Donald Trump jelenlegi amerikai elnök legnagyobb támogatója volt, ám előfordulhat, hogy idén már ellenfelekként fognak szembenézni egymással. Egyelőre arról nincsenek információk, hogy a 43 éves rapper egyáltalán beadott-e az induláshoz szükséges hivatalos papírt, hogy a neve megjelenhessen a szavazólapokon. Viszont a független jelöltek jelentkezési határideje sok államban még nem járt le, így akár az is lehet, hogy ezúttal nem csak a szája jár és tényleg elnöknek készül.

Mindenesetre West mögé azonnal beállt a korábban szintén Trumpot támogató Elon Musk milliárdos vállalkozó is, aki „feltétlen támogatásáról” biztosította a muzsikust.

Indirekt/Bors