Az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár 18 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeg.
Módosította a kormány az Áfa törvényt a hétvégén visszamenőleg, 2025. január 1. napjától már a Magyar Közlönyben január 25-én megjelent rendeletben meghatározott eltérésekkel kell azt alkalmazni. Emelkedett ugyanis az alanyi adómentesség választhatóságára jogosító értékhatár, mely azokra is vonatkozik, akik tavaly lépték túl a korábbi, 12 milliós korlátot.
Az Áfa tv. 188. § (2) bekezdésétől eltérően az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár 18 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeg – írja a Magyar Közlöny 2025. évi 6. száma, amely a hétvégén jelent meg. Az értékhatár korábban 12 millió volt. A rendelet már hatályba is lépett, és visszamenőleg a tavalyi évre is érvényes, így az is választhatja az alanyi adómentességet, aki 2024-ben átlépte a 12 milliós határt, de a 18 millió forintot nem érte el.
Fontos, hogy az adóalany az alanyi adómentesség 2025. évre történő választására vonatkozó nyilatkozatát kivételesen 2025. február 28-ig teheti meg. Ez a rendeletmódosítás sok vállalkozó életét könnyítheti meg idén: akiknek 2024-ben 12 és 18 millió forint között volt az árbevétele, annak 2025-ben sem kell áfás számlát kiállítaniuk.