2022.10.03
Helga
Kezdőlap Címlap Vajna Tímea új szerelméről mesélt

Vajna Tímea új szerelméről mesélt

Timi elárulta: átalakult a barátság Zoli és közte, a férfi sokszor pont úgy viselkedik, mint Andy.

“37 éves elmúltam, és mindenképpen szeretnék gyereket, csak hát kell egy dolog hozzá, ami szerintem ebben az évben, vagy jövőre megtörténhet, de igazából erre nem lehet számítani, hiszen ha valakivel kell találkoznod, akkor úgyis találkozol vele” – mondta a Borsnak Timi.

“Zolit úgy ismertem meg, hogy Andy barátja volt, és érdekes, hogy korábban mindig idegesített és soha nem úgy néztem rá, mint egy férfira, aki nekem tetszik. Mindig arról beszélt Andynek és nekem is, hogy így, meg úgy csajozik, ám most a korábbi barátságból valami átalakult, és ez egy olyan érzés, ami kicsit segít nekem átlendülni a gyászon” – mesélte az özvegy, miközben könnyek szöktek a szemébe.

“Zoli nagyon tisztelte és szerette Andyt, még az ő otthonában is van Andyről kirakva kép, és néha kicsit azt érzem, hogy Andy lelke beleköltözött Zoliba, mert sokszor konkrétan ugyanúgy viselkedik, ahogy ő. Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”