Mutatjuk, mennyivel nőnek a nyugdíjak.
Az új év jelentős változásokat hoz a nyugdíjasok számára: 2025-ben az infláció mértékével megegyező arányban emelkednek a nyugdíjak, és érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is.
Mint ismert, a kormány 2024 őszén döntött arról, hogy 2025-ben a nyugdíjemelés mértéke az előrejelzett 3,2 százalékos inflációhoz igazodik. Ez az emelés a lakosság mintegy negyedét érinti. Az öregségi nyugdíj átlaga 2024 januárjában 231 ezer forint volt, ami 7400 forinttal nő, így 2025-ben az átlagnyugdíj összege várhatóan 238 400 forint körül alakul.
Az első emelt összegű nyugdíjak január 10-én érkeznek a bankszámlákra, a postai kézbesítés pedig ezt követően kezdődik. A 2,5 millió nyugdíjas februárban az emelt összegű 13. havi nyugdíjat is megkapja. Ugyanakkor fontos változás, hogy azok a nyugdíjasok, akik az adott év januárjában elhunynak, már nem jogosultak a 13. havi nyugdíjra, magyarul azt az örökösök sem igényelhetik.