KezdőlapCímlapTudtad? 31 éve küldték el az első SMS-t!

Tudtad? 31 éve küldték el az első SMS-t!

A küldője „Boldog Karácsonyt” kívánt a főnökének.

1992. december 3-án, azaz 31 éve küldték el a történelem első SMS-ét. Az üzenet küldője Neil Papworth, a 22 éves mérnök volt, aki egy számítógép segítségével küldte el a megható szöveget kollégája számára. Érdekesség, hogy Japánban éppen ezen a napon, 1979-ben mutatták be az első, kereskedelmi forgalomba szánt mobiltelefonokat – írta az evamagazin.hu.

Papworth, miközben a már megszűnt angol-francia IT-szolgáltató cégnél, a Sema Group Telecoms-nál dolgozott, a „Short Message Service Center” (SMSC) kidolgozó csapat tagja volt egy másik cégnél. Akkoriban a Sema Group azt remélte, hogy ezeket a rövid üzeneteket személyhívó szolgáltatásként fogják használni.

Miután Papworth telepítette a rendszert egy Londontól nyugatra lévő telephelyen, egy számítógépes terminálhoz ült, és elküldte az egyszerű üzenetet Richard Jarvisnek, cége igazgatójának mobiltelefonjára, aki egy ünnepi partin vett részt. A világ első SMS-ében ez állt: „Boldog karácsonyt!”

A világ első SMS-e

„Egyáltalán nem tűnt jelentőségteljesnek” – mondta később Papworth. „Számomra csak az volt a cél, hogy aznap elvégezzem a munkámat, és gondoskodjak arról, hogy a szoftverünk, amelyet egy jó éven át fejlesztünk, megfelelően működjön.”

Nem sokkal később Papworth hívást kapott a karácsonyi buliról, és tudatták vele, hogy a kimenő üzenet sikeres volt, bár a fogadó mobiltelefonok még nem tudtak választ küldeni.