KezdőlapCímlapTragikus hír: belehalt a koronavírusba a Piszkos tizenkettő című film sztárja

Tragikus hír: belehalt a koronavírusba a Piszkos tizenkettő című film sztárja

A 83 éves Trini Lopez még felvett egy új számot a koronavírus-járvány károsultjainak megsegítésére, majd ő maga is a Covid-19 áldozata lett.

Trini Lopez mexikói-amerikai énekes, az 1963-as sláger, az If I Had A Hammer előadója és A piszkos tizenkettő színésze 83 éves korában a kaliforniai Palm Springs-ben belehalt a koronavírus szövődményeibe. Lopez neves gitárosnak tartották a szakmában, két hangszert is tervezett a világ egyik vezető gitárgyártójának számító Gibson Guitar Corporationnek.

Foo Fighters alapító énekes-gitárosa, Dave Grohl is megemlékezett a zenészről, aki szerint „csodálatos zenei hagyaték” maradt utána. A Trini Lopez által tervezett gitárját a „legértékesebb tulajdonának” nevezte, amely a legelső naptól fogva meghatározta az együttes hangzásvilágát.

Lopez 1937-ben született Dallasban, szülei mexikói bevándorlók voltak. Első zenekarát 15 éves korában alapította. Buddy Holly fedezte fel a tehetségét, és beajánlotta producerének, Norman Petty-nek. Ezután a nyugati partra költözött, ahol rendszeres fellépési lehetőséget kapott a P. J.’s nevű, legendás szórakozóhelyen, amely Los Angeles első diszkója. Ott látta meg őt Frank Sinatra, aki lemezkiadójánál szólt az érdekében, és biztatta, hogy kezdjen el színészettel is foglalkozni.

Első albuma, a Trini Lopez at P. J.’s 1963-ban jelent meg Pete Seeger dalának, az If I Had A Hammernek feldolgozásával. A szám harmadik helyezést ért el az amerikai, negyediket a brit slágerlistán, és több mint egymillió példányban kelt el. 1966-ban bekerült A piszkos tizenkettő szereplőgárdájába, de aztán úgy összeveszett Robert Aldrich rendezővel, hogy kiírták a filmből. Karaktere, Pedro Jiminez ejtőernyős ugrásban vesztette életét.

Lopez több mint hatvan lemezt adott ki karrierje során, hatalmas húzónévnek számított Las Vegas-ban. 2003-ban bekerült a Latin zene hallhatatjainak csarnokába, 2008-ban csillagot kapott a Las Vegas-i Csillagok sétányán.

Mindannyian tudtuk, hogy nagyon szerencsések vagyunk, amiért abból élünk, amit szeretünk csinálni – másoknak örömöt okozni – írta barátjáról Pat Boone énekes a Facebookon. Zenész- és üzlettársa, Joe Chavira elmondta, hogy Lopezzel éppen felvettek egy számot, hogy az élelmiszerbankoknak adományt gyűjtsenek a koronavírus-járvány alatt.

Pont abban halt meg, ami ellen ő is küzdött – tette hozzá Chavira. Hamarosan elkészül az énekes-színész életéről szóló dokumentumfilm, a My Name is Lopez.

Lopezhez hasonlóan eddig számos művész hunyt el a koronavírusban: többek közt Terrence McNally színműíró, Vittorio Gregotti világhírű építész, Luis Sepúlveda chilei íróés Lee Konitz dzsessz-szaxofonos.

Indirekt/contextus.hu