KezdőlapBelföldTragédia: fiatal focista halt meg a Ferihegyi úti balesetben

Tragédia: fiatal focista halt meg a Ferihegyi úti balesetben

Szörnyű baleset történt szombat hajnalban, a ferihegyi reptérre vezető úton. Egy személygépkocsi ütközött fának, a 23 éves sofőr a helyszínen meghalt, utasát, egy 24 éves fiatal férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Mint kiderült, fiatal futballista volt az áldozat: a Csepel SC sajtófőnöke, Légrádi Csaba elmondta a Blikknek, hogy a volt játékosuk, Kemerle Dániel hunyt el.

– Sajnos Dani kevés lehetőséggel élt nálunk. Az elmúlt másfél évben mindössze két tétmeccsen lépett pályára, aztán megsérült, így szinte alig láttuk őt. Nagyon rendes srác volt, tehetséges, ezért is igazoltuk le a SZAC-tól – mondta Légrádi Csaba.

Dániel az Újpest korábbi focistája is volt, közel háromszáz utánpótlás és alacsonyabb osztályú bajnoki meccsen szerepelt, 115 gólt rúgott karrierje során. A barátai, volt játékostársa a Facebookon búcsúztak tőle.

„Valójában te nem a barátom voltál hanem a testvérem, amit nem gondoltam volna, hogy bármikor is véget ér… Nagyon nagy fájdalom uralkodik nagyon sokakban, mert téged rengeteg ember imádott, szeretett” – írta az egyik megrendült barát.

Döbbenetes, hogy két éve, február 4-én a Ferencváros és a Diósgyőr korábbi kiváló futballistája, Halgas Tibor szenvedett ugyancsak halálos balesetet, majdnem ugyanott, ahol most a 23 éves játékos. Halgas vétlen áldozat volt, a halálát okozó taxisofőr kábítószertől bódult állapotban, a megengedett sebességet jelentősen túllépve vezetett, előzés során frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő focista gépkocsijával.

Indirekt/Blikk