KezdőlapBelföldTragédia: diákjai szeme láttára halt meg a tanárnő egy alföldi középiskolában

Tragédia: diákjai szeme láttára halt meg a tanárnő egy alföldi középiskolában

A harmadikos középiskolás diákok sírva figyelte, amint a tanárnőjük leesett a székről és meghalt. Férje hiábapróbálta újraéleszteni, de nem segíthetett rajta.

A Bács-Kiskun megyei városkában tanító tanárnő távoktatás keretében épp tornaórát tartott, amikor rosszul lett.

– Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről – idézte fel a felfoghatatlan eseményeket az egyik 11. osztályos diák, aki otthonából vett részt az online órán. – Kiabáltuk a nevét, és többen hívták is telefonon, mire nagyjából fél percen belül a férje berontott a szomszédos szobából. Azonnal hívta a mentőket, és megkezdte a felesége újraélesztését, de már sem ő, sem a kiérkező szakemberek nem tudtak segíteni rajta. A férjének természetesen nem az volt az első dolga, hogy kikapcsolja a kamerát, de utána magunktól megszakítottuk a tanárnővel közös videóhívás.

– Mindig életvidám, nagyon kedves és szerethető személyisége volt. Felfoghatatlan számunkra, hogy egyik pillanatról a másikra ilyen megtörténhet – mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő diák, aki arról is beszélt, hogy a közelmúltban többször is maradtak el online óráik amiatt, mert a tanárnőnek vizsgálatokra kellett mennie.