KezdőlapCímlapTóth Gabi válása ellenére hisz a házasság intézményében

Tóth Gabi válása ellenére hisz a házasság intézményében

Új kedvese, Papp Máté Bence oldalán pedig Gabi még mindig reméli, hogy egyszer megadatik számára a boldog házasság lehetősége.

– A házasság egy szép dolog, hiszek a házasságban, abban, hogy Isten színe előtt összekötni az életed azzal, akit szeretsz, gyereket nevelni az élet legfontosabb értelme, legnagyobb felelőssége, amire ha képes vagy, akkor mindenre képes vagy, semmi más nem számít. Továbbra is ugyanebben hiszek, és abban is, hogy megadatik nekem egyszer. Ha elsőre nem is sikerült, de másodjára lehet, hogy fog – mondta el Ágai Kis András Mutasd magad című műsorában az énekesnő, melyet a Blikk szemlézett.

Gabi számára azért is fontos a házasság, mert első férjével a vallási különbözőségek miatt polgári szertartás keretein belül keltek egybe, a templomi esküvő eddig kimaradt az életéből.

– Nem tervezek én most semmit már. Nem tudom, mi lesz, nem tudom, meddig lesz, élek és nem is tervezek, hanem hiszek abban, hogy velem ez megtörténik és megadatik majd nekem – fogalmazott.

Az énekesnő örül annak, hogy volt férje Mikes Anna oldalán megtalálta a boldogságot, ahogy annak is, hogy közös lányuk, a négyéves Hannaróza a táncosnőtől vesz órákat. Abban bízik, hogy idővel teljesen békés kapcsolat lesz közte és sztárséf között. – Annánál profibb nincsen, nagyon szeretem őt és nagyon összeillenek Gáborral, még külsőleg is hasonlítanak egymásra. Kívánom, hogy legyenek boldogok – mondta Gabi.