KezdőlapCímlapTóth Gabi: „Párkapcsolatomon belül verbálisan bántalmazva voltam”

Tóth Gabi: „Párkapcsolatomon belül verbálisan bántalmazva voltam”

Nem ez volt az egyetlen dolog, amit az énekesnő megosztott Hajdú Péterrel.

Beköltözve Hajdú Péterhez következő vendége Tóth Gabi lesz. A műsorvezető az Instagramon osztott meg egy rövidebb, ám annál beszédesebb előzetest az adásból.

„Amíg én a Gáborral nem zártam le, addig én, tehát nem csaltam meg a férjemet… Igazából nem azért keresek társat, hogy mindenáron legyen valakim, hanem egyáltalán nem kerestem társat, és az élet megajándékozott egy olyan emberrel, aki megbecsül, szeret és nem bánt.” – mondta az énekesnő.

Amikor Hajdú Péter arról kérdezte, hogy volt-e olyan kapcsolata, amiben bántalmazták így válaszolt. „Párkapcsolatomon belül verbálisan bántalmazva voltam, igen…Nagyon sokszor volt olyan gondolatom, hogyha nincs a Hanni akkor inkább elmegyek egy másik világba, ahol végre nyugalom van és béke, nem bántanak, nem aláznak meg.”

A közelgő műsor kapcsán Hajdú Péter ezt üzente a követőinek. „Lehet őt szeretni vagy nem szeretni, de kétségtelenül tehetséges, mint a nap! Nehéz időszakon megy keresztül és őszintén azt kívánom, hogy minden téren oldódjanak meg a problémái! Pénteken nézzétek meg az adást és csak utána alkossatok véleményt. Annyira erős lett az interjú, hogy úgy döntöttünk, hogy 2 előzetest is készítünk belőle! Itt az első…”