Szombaton este elérkezett a nagy pillanat: kiderült, ki lett a 2025-ös X-Faktor győztese. A fináléba három versenyző jutott be – Varga Imi, a Tonix Honix duó és Belano –, akik közül csak egy vihette haza a 36 millió forintos fődíjat. A döntősök izgatottan várták, hogy utoljára léphessenek színpadra, és megmutassák, mit tanultak az évad során.
A műsor különlegessége volt, hogy a finalisták duetteket is előadtak, így hosszú idő után ismét mikrofont ragadott Tóth Andi, aki két és fél év visszavonultság után tért vissza egy dal erejéig. A mentorok azt mondták, ez lesz az évad legfontosabb és legérzelmesebb adása.
A döntő során Belano végig magabiztosan, energikusan és lendületesen énekelt, ugrált, táncolt, és olyan színpadi jelenlétet mutatott, ami mindenkit lenyűgözött. Tombolt a közönség, és a zsűrinek is elállt a szava a két nyelvű fiútól. Majka szerint Belano egy „félisten a színpadon”, akinek egy nagyobb színpad való. Az idei X-Faktor győztese egyébként 36 millió forinttal lett gazdagabb.
Belano néhány éve kezdett komolyabban zenélni, és az elmúlt időszakban jelentősen fejlődött. Mély érzésű, érzékeny fiúnak tartja magát, aki a zenében találta meg az önkifejezés és a kitörés eszközét. Gyermekkorát édesanyja korai elvesztése és a nehéz családi viszonyok formálták, Németországban töltötte élete egy részét apjával és mostohaanyjával. Válogatója óta energikus, lelkes produkcióival lenyűgözte a mentorokat és a közönséget.




















