Kisfia, Noel mindenért kárpótolja.
Hazánk egyik legfoglalkoztatottabb kutyatrénere lassan hat hónapja lett édesanya. Mint arról lapunk is beszámolt, Tornóczky Anita ötévnyi próbálkozást követően, a második lombikprogram során esett teherbe, ami mentálisan és fizikálisan is nagyon megviselte. De amikor először kézbe vehette kisfiát, Noelt, mindez másodlagos lett.
A boldog sztáranyuka egy percig sem tagadta, hogy mennyire nehéz volt az út addig, míg 45 évesen bejelentette: kisbabát vár. Tornóczky Anita szerint a lombik mai napig tabunak számít itthon, pedig nagyon sok nőnek csak ezen az úton válik valóra álma. A korábbi műsorvezető azt is elárulta, bizony ő a várandóssága alatt sokat hízott, többet, mint szerette volna – árulta el az Origónak.
„40 kiló jött fel rám a várandósság alatt. A végén már nagyon nehéz volt, nagyon bevizesedtem, minden nehéz volt. A túlsúly azért számít, mert műtött a gerincem és egy korábbi motorbaleset miatt az egyik lábam rövidebb. Ezért három hónapja már piánóban jógáztam kicsit, aztán heti egyszer súlyzózom, két és fél hónapja rendszeresen edzem. Járok pilatesre is, kétszer a párom is eljött velem és Noellel, természetesen olyankor megyünk, amikor sem mi nem zavartunk senkit, sem a kisfiamat nem zavarja semmi. Most már szépen ürül ki a szervezetemből a hormon, jelenleg 73 kilót mutat a mérleg, ez már egy élhető súly!”