A magyar együttes pár nappal ezelőtt tartott egy koncertet Budapesten, ami drámai fordulatot vett.
A legendás magyar együttes, a Republic február 1-jén tartotta meg a jubileumi koncertjét az MVM Dome-ban, ahol több mint húszezer ember tombolt. Azt azonban senki sem sejtette, hogy a koncert rémálomba torkollik majd. Az esemény közben több rajongó rosszul lett, egyikük pedig még el is ájult, amiről többen is beszámoltak a zenekar hivatalos rajongói oldalán – írta az Origo.
Tizenhét éves korom óta járok koncertekre, és még soha nem történt ilyen. A 6. vagy a 7. dal közben rosszul éreztem magam, úgy kísértek ki a küzdőtér szélére. Ekkor jött egy fiatalember, aki hátrahagyva a koncertet, vízért rohant, így segített rajtam. Azért írtam le, hátha a csoport tagja, és ezúton szeretném megköszönni az emberségét, segítségét.
Sajnos utána még jó néhány rajongó járt így. „Nem szerettem volna ezt az ünnepet elrontani, főleg a köszönetnyilvánítás miatt írtam le ezeket a sorokat, amúgy felejthetetlen este volt” – számolt be az esetről az egyik érintett.
Egy szemtanú arról számolt be, hogy látta, ahogyan két lányt kikísértek a mentősök, míg egy másik azt írta, hogy sorra dőltek ki az emberek. Volt olyan résztvevő is, aki látta, ahogyan koncert közben az egyik férfi elesik és beveri a fejét. Az eset után az illető kórházba került.
„Én és a barátnőm a küzdőtér bal oldalán álltunk, a büféhez közel. Kezdés előtt pár perccel egy fiatal srác a kábeleket takaró buckában hatalmasat esett, pont mellettünk. Sajnos olyan gyorsan és hirtelen történt, hogy ideje sem volt a kezét letenni, és szerencsétlen módon teljesen arcra, fejre érkezett.
Ahogy földet ért, úgy maradt, mozdulatlanul. Sokan odaszaladtak, a biztonságiak fel is kapták, kivitték, hordágyra tették. Azt még láttuk, hogy ott is mozdulatlanul fekszik. Amikor felemelték, a feje alatt vér maradt a földön. Minket nagyon megviselt ez az egész. Azóta is folyton ez a fiú jár a fejünkben, hogy mi lehet vele, hogy van” – olvasható a beszámoló.
Az eset kapcsán a Republic énekese, Boros Csaba is megszólalt, aki ezidáig nem is hallott a balesetről.
Nem is hallottam. Sajnálom a fiút, jobbulást kívánok neki! – nyilatkozta a Story.hu-nak.