KezdőlapCímlapTilla újra hódolhat a szenvedélyének: ismét filmet forgat

Tilla újra hódolhat a szenvedélyének: ismét filmet forgat

Régóta ábrándozott arról a műsorvezető, hogy ismét filmezhessen, úgy tűnik, ez álma most valóra vált.

Till Attila több mint húsz éve az ország egyik legsikeresebb műsorvezetője, aki számtalan különböző produkcióban bebizonyította már tehetségét. Néhány éve pedig az is kiderült róla, hogy a filmkészítéshez is ért.

A műsorvezető több mozifilmben is közreműködött már, 2016-ban pedig bemutatták első saját nagyjátékfilmjét Tiszta szívvel címmel, amely hatalmas sikert aratott. Annak a produkciónak ő volt a forgatókönyvírója, valamint a rendezője is.

Tilla nagyon élvezte a munkát, és régóta ábrándozott arról, hogy ismét filmezhessen. Úgy tűnik, ez álma most valóra vált, mert mint kiderült, a napokban belekezdett egy új produkcióba.

„Elkezdtünk egy nagyjátékfilmet forgatni! Ilyet is rég csináltunk! Nagyon élvezzük!” – jelentette be közösségi oldalán az örömhírt a műsorvezető.

Indirekt/Blikk