KezdőlapBelföldTáborozni megy a gyerek? Készülj, mert átlagosan 10-15 százalékkal nőttek az árak

Táborozni megy a gyerek? Készülj, mert átlagosan 10-15 százalékkal nőttek az árak

A nyári szünet egy héttel rövidebb lett, így idén tíz héten át vakációzhatnak a gyerekek.

A Taborfigyelo.hu adatai szerint átlagosan 10-15 százalékkal nőttek a nyári táborok árai, így egy napközis tábor átlagára valamivel 50 ezer forint felett van, míg egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetnie a családoknak. Ráadásul a táborok átlagárai között régiónként akár 10 százalékos eltérés is lehet.

A táborozó gyerekek száma valamelyest csökkent, a tavalyi rekordszámú 230 ezer résztvevővel szemben 2024-ben 215 ezer táborozóval számolnak. Ennek az a legfőbb oka, hogy a nyári szünet egy héttel rövidebb lett, így idén tíz héten át vakációzhatnak a gyerekek. A táborozó gyerekek valamivel több mint fele (53 százalék) napközis táborban vakációzik, míg 47 százalékuk ottalvós programokon vesz részt.

A legnépszerűbb tábortéma 2024-ben is a sport lett. A második helyen a kalandtáborok vannak, míg a harmadik helyen döntetlennel az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok, illetve a katonai táborok szerepelnek. A legnépszerűbb táborcélpontok között Pest, Bács-Kiskun és Veszprém vármegyék vannak, de sok gyermek vakációzik Somogy és Fejér vármegyékben is.