KezdőlapCímlapSztrókot kapott a Balatonban Rózsa György

Sztrókot kapott a Balatonban Rózsa György

A televíziózás 60 éves jubileumát ünneplő legendás műsorvezető súlyos egészségügyi vészhelyzeten esett át a nyáron.

A 77 éves tévés legenda néhány hete még gondtalanul nyaralt lányával, Csillával és ötéves unokájával, Ádámmal balatonfenyvesi nyaralójukban, amikor váratlan egészségügyi krízishelyzet alakult ki. A család zalakomári kirándulása után a Balatonban fürdőztek, ahol a műsorvezető rosszul lett.

„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – idézte fel a drámai pillanatokat Rózsa György.

A műsorvezető még képes volt segítségért kiáltani, mire lánya azonnal a vízbe ugrott és a közelben lévők segítségével kimentették. A gyorsan kiérkező mentők tíz percen belül a helyszínre értek és a kaposvári kórházba szállították – közölte a Story.

„Azonnal készítettek egy koponya-CT-t, kiderült, hogy enyhe stroke-t kaptam. Azonnal megoperáltak, elkezdték oldani az elzáródást, stentet, azaz kis acél hálót kaptam a nyaki verőerembe” – magyarázta a műsorvezető, aki négy napot töltött a kórházban, ebből kettőt az intenzív osztályon. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően Rózsa György maradandó károsodás nélkül felépült, azonban a vízzel kapcsolatos félelmei megmaradtak. „Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni” – vallotta be.