KezdőlapCímlapSzóljon, ha van ötlete: 1 millió dollárt kap, ha igazolja, hogy a...

Szóljon, ha van ötlete: 1 millió dollárt kap, ha igazolja, hogy a lélek a halál után is él

Robert Bigelow, Las Vegas-i ingatlanmogul, űrvállalkozó és ufókutató összesen egymillió dollárt ajánlott fel azoknak, akik be tudják bizonyítani, hogy a tudat túléli a test halálát.

Robert Bigelow ajánlotta fel a pénzt

Bigelow 1 millióját nem feltétlenül egy győztes viszi majd el, mert a kiírás szerint 150 ezer és 500 ezer dollár közötti nyereményeket ajánlott fel a túlvilági élet megismerésének elősegítéséért. A pályázóknak 2021 augusztus 1-ig kell benyújtaniuk legfeljebb 25 ezer szavas tanulmányukat. A nyertest szakemberekből álló zsűri választja ki – írja a New York Times. Bigelow érdeklődését személyes tragédiák fordították a túlvilág megismerése felé, fia 1992-ben, unokája pedig 2011-ben lett öngyilkos. „Én személy szerint teljesen meg vagyok róla győződve, hogy a tudat túléli a fizikai test halálát” – ​​mondta a Timesnak