KezdőlapCímlapSzögeczki Ági a kisfiára hivatkozva hagyta cserben csapattársait a VIP Farmban

Szögeczki Ági a kisfiára hivatkozva hagyta cserben csapattársait a VIP Farmban

Az Ágica néven ismertté vált celeb olyan nagyjelenetet produkált, mint aki azt hitte, még mindig a Való Világban és nem a TV2 sikerműsorában szerepel.

Fotó: TV2

Úgy tűnt, Ágicának elege lett a VIP Farm című műsorból, a kisfia hiányára hivatkozva azt kérte, hogy hazamehessen a forgatásról. Valójában éppen a legnagyobb bajban elárulta, cserbenhagyta a csapattársait, ráadásuk mindezt nem túl elegánsan a kisfia hiányára hivatkozva tette.

„A játék helyett a kisfiamat választom, és haza akarok menni hozzá” – mondta sírva – ríva Ágica, majd búcsúzóul a Való Világból megismert szófordulataival minden játékostársához intézett pár szót. Szavai közhelyesnek, álságosnak tűntek, nem is aratott velük osztatlan sikert. Demcsák Zsuzsa meglepően profin moderálta az eseményeket, mindig pont annyit mondott, amennyit kellett, csak annyit szerepelt, amennyi feltétlenül szükséges volt. Különösen szívet melengető, ahogyan a mindenki nagymamája, a 68 éves Bay Éva tévés műsorvezető helytáll a játékban, nem véletlen, hogy nagyon sok rajongót szerzett magának. Miközben a luxusfeleségként megismert Vasvári Vivien is meglepő átalalkuláson ment át, igazi színfolt, aki szerencsére megmutatta a humorát, a nagyon szerethető arcát. A műsor egyik legerősebb húzóembere, a megosztó Ambrus Attila pedig azt adja, amit vár tőle a néző: a székely ember őszinte, egyenes és nyers véleményét, ami számtalan konfliktust generál még a műsorban.