KezdőlapCímlapSzoboszlai egyelőre nem izgul, pedig ő az EB-k történetének legfiatalabb csapatkapitánya

Szoboszlai egyelőre nem izgul, pedig ő az EB-k történetének legfiatalabb csapatkapitánya

A válogatott csapatkapitánya most még nem izgul, de felpörög majd szombaton, ha elindul a busz a stadionba a svájciak elleni meccsre.

Szoboszlai Dominik szerint a kiemelkedő csapategység segítheti a magyar labdarúgó-válogatottat abban, hogy minél messzebb jusson a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon.

„Még ha ez most kicsit bután is hangzik, addig szeretnénk jutni, ameddig csak lehet. A csapategység kiváló, ahogy küzdésben is az a válogatott. Elmondtam a csapatnak is, mindenki úgy vágjon bele az Európa-bajnokságba, hogy nincs vesztenivalónk, de ha a ránk jellemző mentalitással küzdünk, akkor valami nagyszerűt érhetünk el ” – mondta a csapatkapitány.

A Liverpool futballistája elárulta, eddig semmi különleges nem történt a dél-bajorországi Weiler-Simmerbergben, elfoglalták a szállást, és túlestek az első edzésen.

„Most még nem izgulok, de saját magamra is kíváncsi vagyok, hogy szombaton, amikor elindul a busz a stadionba, akkor hogy érzem majd magam” – mondta 23 éves támadó, aki megerősítette, fizikálisan teljesen rendben van, azaz az izraeliek elleni szombati meccsen érzett kisebb problémája nem veszélyezteti a játékát három nap múlva, a Svájc elleni Eb-rajton.

Szoboszlai elárulta, két-három napja tudta meg, hogy az Eb-k történetének legfiatalabb csapatkapitánya lesz, amit óriási megtiszteltetésnek nevezett. Hozzátette, ez nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak is, mert fiatal kora ellenére bízott benne.

Hozzátette, hogy természetesen sokat segít, ha a szurkolók mögöttük állnak. Megjegyezte, előtte van az a kép, hogy mennyien voltak a 2016-os, franciaországi Eb-n az utcákon, neki ez sokat segít, de biztos abban, hogy a többieknek is. A magyar válogatott szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését a kontinensviadalon, majd Stuttgartban előbb június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal találkozik a csoportkörben.