KezdőlapCímlapSzingli lett a sztárzenész, Curtis hónapok óta külön él a feleségétől

Szingli lett a sztárzenész, Curtis hónapok óta külön él a feleségétől

Curtis és felesége, Kriszti egyszerre, de külön jelentették be a hírt a közösségi oldalukon.

„Nehèz ilyenkor a megfelelő szavakat használni, pontosan fogalmazni, mert egyrészt az ember szomorú és csalódott, ugyanakkor muszàj előre tekinteni, pozitívnak és erősnek maradni, hiszen a kisfiam semmiben nem szenvedhet hátrányt, az ő boldogsága és egészséges fejlődése a legfontosabb. Igen, Krisztivel úgy döntöttünk, hogy külön válunk. Elmúlt a szerelem, van ilyen, de szeretjük, tiszteljük egymást. Nem kívánhatnék jobb édesanyát a kisfiamnak, hálás vagyok a sorsnak, hogy Kriszti a gyermekem anyukája. Még tanuljuk ezt a helyzetet, igyekszünk mindent úgy tervezni és szervezni, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön. Mindig ott leszek a fiam mellett, tàmogatom, próbàlok a lehető legtöbb időt vele tölteni. Sok csodás pillanatot éltünk meg családként, sosem feledem az életem ezen szakaszát, de most egy új időszak jön. Ismerem magam, tudom, hogy lesznek nehèz napok, de abban is biztos vagyok, hogy megtalàlom a boldogságomat. Köszönök mindent, Kriszti, SZERETLEK kisfiam!”