2021.09.21
Máté, Mirella
Kezdőlap Címlap Szilágyi Áron még nem lazít: szerdán csapatban is aranyat szeretne nyerni

Szilágyi Áron még nem lazít: szerdán csapatban is aranyat szeretne nyerni

Hatalmas győzelmet aratott ma az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron. A világon egyedülállóként: ő ugyanis az olimpiák történetének első, háromszoros egyéni kardvívó olimpiai bajnoka. A sportoló elárulta, hogy mi volt az első gondolata a tokiói győzelme pillanatában. és azt is, miért rázta a fejét amikor rádöbbent, ő állhat a dobogó tetejére.

Álomszerűen kezdődött Szilágyi Áron számára a döntő, az első három tust a magyar tette le, és a küzdelem végéig megmaradt a lendülete, így ő szerezte a tokiói olimpián az első magyar aranyérmet. Saját elmondása szerint még most sem tudja felfogni, hogy egymás után háromszor is sikerült a dobogó tetejére állnia az olimpián.

– Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt – mondta Szilágyi, majd elárulta, a győzelme pillanatában azért rázta a fejét, mert az első gondolata az volt, hogy ezt nem hiszi el, ez biztosan csak egy álom.

– Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felkészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3-4 napban ezért fogunk dolgozni – vallotta be a háromszoros olimpiai bajnok.

Indirekt/Blikk