A vasárnapi húzás mellé csütörtök este is érkezik egy új sorsolás, így a játékosok hetente kétszer próbálhatnak szerencsét a több százmilliós, akár milliárdos főnyereményért.
Jelentős változás előtt áll a hatoslottó, ugyanis augusztus 3-tól megszűnik az öthetes szelvényfeladás lehetősége, így a játékosok ezentúl csak az adott hét sorsolására válthatnak szelvényt. A nagy újítás azonban szeptember 4-én érkezik, amikor is a játék történetében először heti kettő sorsolást tartanak – az eddigi vasárnap mellé csütörtökön este 20:45-kor is kihúzzák a nyerőszámokat.
A változás nem jár áremeléssel, a szelvény ára marad 400 forint, és a játékos döntheti el, hogy csak az egyik, vagy akár mindkét sorsoláson részt vesz. A rendszer átalakulásával új segédszelvények is érkeznek, amelyekkel akár 1, 2, 5 vagy 10 alkalomra előre meg lehet játszani a kiválasztott számokat.